Köszöntő
„Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” (gróf Széchenyi István)
Kedves Látogató!
A Kollégium a Jövőért Alapítvány nehéz küzdelemre vállalkozott, mikor a hazáért való tenni akarástól vezérelve, az oktatás területén jelölt ki maga számára célt és feladatot. Végiggondolva jelen állapotunk siralmas voltát, közéleti viszonyaink torzságát, az elmúlt két évtized egymással látványosan harcoló, de a hazáért érdemben cselekedni képtelen kormányait, rá kell jönnünk, hogy igaza volt a legnagyobb magyarnak, mikor azt mondta, „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel”. Ezen máig érvényes megállapítás igazától vezérelve a szükséges változás kulcsát a saját érdekeit felismerni és képviselni képes nemzet létében, talpra állásában látjuk. És bár szomorúan látjuk, hogy szándékaink ellen komoly erők hatnak, és talán jelen pillanatban nem állunk nyerésre, de képtelenek vagyunk feladni a reményt, hogy az egyszerű állampolgárból, - kiből a média és a mögötte álló hatalom fogyasztót formálna, - mi képesek leszünk hazafit nevelni. Olyan honpolgárt, ki ismeri nemzete múltját, vallja a keresztény értékrendet, érzi a közösségek erejét. Látja a jelen kihívásait, és együttműködve nemzettársaival, közösen képesek lesznek a megfelelő válaszokat, választásokat megtalálni.
Alapítványunk elsősorban a politológia, a szociológia és a történelemtudomány oktatásának támogatása terén fejt ki jelentős tevékenységet.
Szabó Gábor
A Kollégium a Jövőért Alapítvány
kuratóriumának elnöke